RólunkTematikákProgramokHírekGalériaSajtószobaPartnereink
Nyitólap > Hírek > Járjon nyitott szemmel! Városi séták múzeumoktól

Járjon nyitott szemmel! Városi séták múzeumoktól

Vegyenek egy mély levegőt, sétálják körbe a várost, álljanak meg egy-egy épület, szobor, műalkotás előtt és nézzenek rá úgy, mintha akkor látnák először. Ebben segítenek a múzeumi séták!

 

Városi séták Tatán és Tóvárosban

Tatát és a Tóvárost is bejárhatják a vállalkozó kedvűek a a Kuny Domonkos Múzeum által szervezett sétán. A résztvevők részletesebben megismerkedhetnek a város történelmi múltjával, különböző épületeket tekinthetnek meg, sőt meglepetés helyszínek is felbukkannak! A program nem igényel előzetes regisztrációt, minden érdeklődőnek nyitott a lehetőség.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=484

 

Séta Szőnyi nyomában – interaktív séta családoknak

A Szőnyi István Emlékmúzeum most kifejezetten a családokra gondolt! A múzeumi sétán egy kerettörténeten keresztül ismerhetik meg az érdeklődők Zebegény művészéletét az 1920-as, ’30-as években. A 90 perces gyaloglás során játékos feladványokon keresztül elevenedik meg a művészkolónia élete és történetei.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=546

 

Kalandozások a Mátrában

A Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma három túrát hirdet geológusok szakvezetésével a Mátrába. Október 6-án ásványgyűjtés, 20-án az egykori vulkánokon való séta, majd 27-én a vulkáni láva kiömlése során kialakult ásványok vizsgálata van soron. 2,5, 10 és 6 km hosszú túrák várják a kalandorokat.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=567

 

„Nyitott szemmel, gyalogszerrel”

Göcseji Múzeum programja arra buzdítja a zalaegerszegi lakosokat, hogy sétálják körbe városukat figyelemmel, kíváncsisággal. Szakavatott vezető segítségével olyan tényeket, érdekességeket is megtudhat a tősgyökeres ottlakó, ami esetleg elkerülte eddig a figyelmét.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=332

 

További Sétálj, gyalogolj, bringázz! programok:

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?id=programok_hu&type=1&mid=-&tid=-&datum=29303132333435&kategoria=000000100000&napszak=0111111

Séta Szőnyi nyomában – interaktív séta családoknak
Városi séták Tatán és Tóvárosban

Családbarát Múzeum

Kultúra.hu

Programkeresés helység szerint

Programkeresés dátum szerint

Szalmai programok

Magyar Múzeumok

Event@Hand MŐF

KapcsolatImpresszumFelhasználási feltételekMŐF 2022MŐF 2021MŐF 2020
Nemzeti Kulturális Alap